Fejléc-kép

Ténykedésem

kep

Kedves Látogatók!

Örömmel köszöntelek benneteket a honlapomon! Foglaljatok helyet néhány percre a Zsámoly körül, és olvassátok a nektek írt verseimet, meséimet, történeteimet.

Sokféle zsámoly van, de az én zsámolyom egy ülőalkalmatosság, és a rajz után ítélve régi, konzervatív bútordarab. Olyan éppen mint a szépkorú Juhász Magda, a honlap írója. Látom, mosolyogtok. Megértem, és én is visszamosolygok rátok, mert azt szeretném, ha mindenki, aki itt jár, mosolyogna. Erre törekszem, és ezért is választottam a Zsámoly nevet. Kicsit antik darab, talán kevésbé ismert ez a forma, de kényelmesen lehet rajta kuporogni.

Tudom, nincs sok időnk, pedig annyi mindent szeretnék adni és elmondani nektek! Sok minden összejött már a tarsolyomban, mesék, versek, történetek mából és a régmúltból, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.

De ki is ez a Juhász Magda? Szinte hallom a kérdéseiteket. Nem titok. Az itt megtalálható életrajzomból majd ez is kiderül. Most legyen elég csak annyi, hogy egy szeretetet hirdető nagymama, sőt dédmamakorú meseíró, költő. Akkor kezdjük a honlapot egy olyan, a Kávészünet zenekar által megzenésített verssel, ahol Isten lábánál Zsámolyon kuporogva mondom el nektek az élettel kapcsolatos gondolataimat.

De jó lenne jónak lenni

De jó lenne jónak lenni,
mindig, mindig csak szeretni,
lelkem szállna mint a lepke,
olyan könnyű lenge lenne.

De jó lenne jónak lenni,
csak a szépet észrevenni,
nem félni, és nem remegni,
mindig, mindig csak szeretni.

De jó lenne jónak lenni,
a nagy Istent megkeresni,
a lábához kuporodni,
és az Igét befogadni.

De jó lenne… de nem lehet.
Farkasok közt nem élhet meg,
aki bárány, aki balga,
megrohanja azt a falka.

Megrohanják, leteperik,
mert a jót itt nem szeretik.
Lelkünk fáradt, szívünk remeg,
nincs közöttünk aki szeret?

Gyilkosságok, fegyver átok,
miért sújtja a világot?
Hisz’ szeretni könnyebb lenne,
lelkünk szállna, mint a lepke.

De jó lenne jónak lenni,
egymás kezét megkeresni,
és a gonoszt mindörökre
eltemetni, elfeledni.

De jó lenne jónak lenni…

Kávészünet: De jó lenne jónak lenni

Köszönöm, hogy megszülettem

Atyánk az Isten,
anyánk a föld,
melybe eltemetnek,
az is lehet,
hogy idő előtt.
De megköszönöm,
hogy megszülettem,
és itt a Földön
szeretetben
és harcban,
kövek között kapaszkodva,
feljuthattam a hegyre,
isteni áldást kérve
nehéz keresztemre.

Marakodj, ember...

A kéklő ég a nyárral odalett,
szélvész száguld a háztetők felett.
Mennyi dísz és mennyi pompa
hullik most le az avarba.

Nézd, az esővel kivert föld alatt
királyok és koldusok alszanak.
Köztük nagy már a békesség,
nincs vita, és nincs különbség.

Csak felettük dúl egyre még a harc,
akinek sok van, az többet akar.
Marakodj, élő, az avar
egyszer téged is betakar.

Budapest, 2016. augusztus 22.

Amikor megszólaltak a szirénák

Történeteim a II. világháborúból - Burzsuj

Már többször el akartam kezdeni, de nem ment. Most ismét megpróbálom. A borzalom évei voltak, és egy gyerek számára - mert én akkor 9 éves voltam - szinte felfoghatatlan. Értehetetlen, hogy miért kezdenek el a jó apukák háborúzni? Miért nem gondolnak legalább a saját gyermekeikre? Ilyen gondolatok forogtak az akkor még tudatlan kis fejemben, és féltem, nagyon féltem. Különösen a repülőgépektől, a bombáiktól, a gépfegyvereiktől. Mikor megszólaltak a szirénák, már rettegtem. Bújtunk a föld alá, bunkerekbe, pincékbe. Az első Budapestet ért szőnyegbombázás után azonban már tudtam, hogy a bombák elől szinte lehetetlen elbújni.

A bombázás alatt meghalt egyik osztálytársam édesanyja, valahol a munkahelyén. A közelünkben egy kocsma borospincéjét találták telibe, a benne meghúzódó családot és a szomszéd hentes üzlet odamenekült tulajdonosát. Ha nem megy le a pincébe, talán életben marad, mivel az üzletnek csak a tetőcserepei hulltak le. De ki tudja ezt előre? Ezeknek a híreknek a hallatán annyira rettegtem, hogy hisztériás rohamokat kaptam a repülőktől. Ezért a szüleim úgy határoztak, hogy a vidéken élő apai szülőházba, nagymamához menekül a család. Édesanyámmal mentünk mi gyerekek, két fiú testvérem és én. Apámat felmentették a katonai szolgálat alól, mint kézbesítőnek, itthon volt feladata, így ő nem jöhetett velünk.

Menekültünk, de nem a legszerencsésebb helyre, mivel a nagyanyám faluja jelentős katonai és ipari objektumokkal rendelkező két nagyváros, Sárbogárd és Székesfehérvár között terült el. Naná, hogy azokat is bombázták a falunk felett átszálló gépek! Később - amikor pedig a szovjetek elérték a megyét - a mi falunk háromszor cserélt gazdát. De előbb szembe kellett néznünk az ellenséggel!

Tél volt, amikor hallottuk a rémisztő hírt, hogy "jönnek az oroszok". Egy este a tisztaszoba ablakának függönye mögül leselkedtek a felnőttek, és valamennyire én is. Fehér köpenyes alakok, nyakukban gépfegyverrel, jöttek az országúton. De jöttek ám tankok is, csak úgy remegett a kis vertfalú házunk. Velünk szemben egy nagyobb porta volt, nagy udvarral, kerttel, a tankok oda álltak be. Láttuk, ahogy a szomszéd, agglegény János boldogan ugrándozik körülöttük. Később tudtuk meg, hogy el is vették rögtön tőle a karóráját, pedig nagy örömmel üdvözölte a felszabadítókat. Egy este aztán hozzánk is betoppant három, olajtól fekete, nagy darab, tanksapkás katona. Egyik különösen erős alkatú, kissé pocakos alak volt. Bizony jól le kellett hajolniuk, hogy be ne verjék a fejüket az ajtófélfába.

Mi éppen vacsoráztunk. Az asztalon pecsenyés tálon sült sonka illatozott, ez csalhatta ide a váratlan jövevényeket. Amint beléptek, körülnéztek, és a legkövérebb megszólat: - Á, burzsuj! Érezni lehetett a hangsúlyból, hogy valamit helytelenít, mert nagyon ingatta a fejét. Aztán lassan, mint körbemutogatott, rájöttünk, hogy ez gazdagnak talál minket. Aztán levéve a félelmetes tanksapkájukat, le is telepedtek az asztalhoz. Anyám nem bánta, sőt tányért is tett eléjük. Hanem amikor az egyik az olajos kezével a tálba akart nyúlni, egy villa hátával kicsit ráütött a kézfejére. A katona mérgesen felpattant a helyéről, de még mielőtt szóhoz jutott volna, anyám a villával beleszúrt a sonkába, és a tányérjukba tette. Mellé a kenyeret. Közben még magyarul meg is magyarázta, hogy így kell enni, nem a mocskos kezükkel. Nahát, rémüldöztem, anyámat rögtön lelövik. Szerencsére e helyett a katona boldog vigyorral a száján, visszaült a helyére és elkezdett enni a többiekkel együtt.

Kicsit megnyugodva abban, hogy itt nem lesz vérfürdő, elkezdtem én is enni, bár nehezen ment le a falat. Eszegettem, de a lehajtott fejem alól azt a katonát lestem, aki burzsujnak mondott minket. Ezen kicsit háborogtam, mert a nádfedeles ház, földes aljú, búbos kemencés szobájában én a gazdagságnak még csak a jelét se láttam. Jártam én már gazdag házakban, azokhoz képest mi szegények voltunk. Ráadásul éppen ő a kövér, pont úgy, mint a gazdagok. Gondoltam, hogy ezt meg kéne neki valahogy magyarázni. Egyszer aztán felpattantam a helyemről, karomat a jól kidüllesztett hasam elé tartva, mutattam a katonára, mondogatva, hogy : - Burzsuj, burzsuj! Még magyarul is pontosítva: - Te vagy a burzsuj! Erre aztán felengedett a feszült hangulat, és mind a három katona elkezdett hahotázni. Nem mondom, jó figura lehettem! De ettől kezdve annak a katonának "Burzsuj" lett a keresztneve.

Mikor aztán ilyen jól beolvastam, visszaültem a helyemre, és "csevegtem" velük tovább. Kínálni kezdtem őket a savanyított paprikából, mert feltűnt, hogy abból nem vettek.

- Nyet, nyet - tiltakoztak, mutatva, hogy erős. Én meg csak állítottam, hogy nem erős és addig nem is hagytam őket békén, amíg Burzsuj meg nem kóstolta. De bizony alig harapott bele, máris lihegve felugrott:

- Jaj, paprika, budapest, paprika, budapest!

Azt se tudta, mit csináljon, víz után kapott, anyám kenyeret adott neki, mire végre lecsendesedett. Engem mosolyogva megfenyegetett: - Gyevocska, gyevocska!

Na, hát így kezdődött az én ismerkedésem az orosz katonákkal. Burzsujjal és társaival aztán jó barátságban lettünk. Bár az agglegény Jánosnál volt a szálláshelyük, mégis gyakran benéztek hozzánk. Burzsujjal továbbra is élcelődtem, mindig kitaláltam valamit, hogy megnevettessem. Hiába, a gyerek háborúban is talál magának játszótársat.





Professzionális Tárhely


Biztonságos Tárhely