Fejléc-kép

Verseim

Én még láttam őket

Emlékezés a II. világháborúra

Én még láttam mikor az égből bomba hull alá,
és az angyalok dala helyett a sziréna szólt.
Ti nem hallottátok soha a Katyusa ugató hangját,
és nem fogtak rátok gépfegyvert sehol!
Ti nem láttátok a katonákat, a rémült szemeket,
mert nem tudták, hogy merre meneküljenek.
Én láttam őket és még ma is látom,
lángolt az én gyermeki világom.
Haldokló katona hullt a porba,
ó Mein Gott Liza, ó Mein Gott Liza!
Ó mein Gott, hol voltál Istenem?
Miért nem győztél az emberen?
És láttam halott gyereket,
gránát hasította kidőlt beleket,
és láttam kiégett üszkös házakat,
lovasa nélkül vágtató megriadt lovakat,
és láttam a deportáltak vagonból kinyúló karjait,
és térdre esve hiába fohászkodtunk hajnalig.
Hol voltál akkor én Istenem?
Hol voltál akkor és ma is hol keresselek,
hisz ismét megvadultak az emberek?!
Olyan könnyen felejt az ember,
vagy talán csak visszanézni nem mer?
A pénz, a vagyon, a gazdagodás lett az úr,
nem látjátok hogy mindez porba hull?

Én még láttam őket...

Kártyacsata, tét a Haza

Olyan kevés a vetés
és olyan sűrű a gaz,
hogy szívem néha felriad
arra, hogy nincs értelme se
szónak se tettnek,
hisz manapság olyan
kevesen vetnek.
Csak a gaz nőhet az égig,
a virágokat mind letépik,
sárba dobják,
és uralkodik a hazugság.
Kártyacsata most az élet,
és a tét rajta a Haza,
de jól vigyázzatok a lapokra,
mert megismételhetetlen e játék,
egy rossz ütés, és az elmúlás
rajtunk majd kacagva átlép.

Dévénynél

Én nem tudom mi fáj, de úgy sajog
a gondolattól a szívem, hogy itt vagyok.
Itt állok egy rom tetején,
s míg lent kanyarog a Duna,
könnyeim hullnak alá, – patakokban.
Én nem tudom, mi fáj, de egyre azt érzem,
hogy hazám romjain állok itt, e büszke bércen.
Hogy a föld alól millió kéz nyúlik az égre fel:
Óh, igazságot, igazságot érjetek el!
Igazságot!
Ezt kérik ma már milliók,
de nem válaszolnak rá a bitorlók.
Mert hogy a földdel együtt minden oda lett,
amit századok alatt épített egy nemzet,
kit érdekel? Hisz oly kicsik vagyunk,
csak hajladozunk a szélben
hol ide, hol oda dőlve,
igazságot, megértést remélve.
E közben gyakran egymásnak esünk,
és küzdelmünkben semmire se megyünk.
Igazságot!
De hol van az igazság? Nekünk ez, másnak amaz fáj.
Kergetünk egy álmot, de nem érjük el soha,
mit aláírt egyszer a sok ostoba,
dogma lett. Csak a szívünk vérezik érte,
magyarnak ott már nem terem kenyere.
Bűnbak lett egykor ez a kicsiny ország,
idegen nemzetek behabzsolták.
Ajándékká vált országunk leggazdagabb része,
de nem önként adtuk azt idegen kézbe.
Visszacsatolni nem fogják, nem, soha,
ott már más népeknek van az otthona.
Milliók életét feldúlni nem lehet,
maradjon csendes az emlékezet.
Csak legbelül fájjon, legbelül égjen,
de újra ezért fegyver ne legyen a kézben,
ne hulljon több vér, ne sírjon több szem,
ha igazság nem is, békesség legyen.

Nyugodjatok hősök, nyugodj meg, Nemzetem!

Őszi hitvallás

Megjött az ősz kevély örömmel,
hideg csókjával szerető,
földre borult a sok szép rózsa,
karcsú szárakban nincs erő.

Bimbót fakaszt a tél virága,
az ősz sietve menekül,
várni mindig hittel, reménnyel,
ember képes rá egyedül.

Kendőbe kötött költészet

Kendőbe kötöttem én a költészetem,
és mint a pogácsát, osztom mindenkinek.
Ingyen van, kántálom, kérjetek csak bátran,
úgyse adnak érte pénzt e rossz világban.
Talán ingyen se kell, a kutya se bánja!
Írom egyre tovább minden kis fűszálra.
Minden kis fűszálra, fáknak levelére,
hadd vigye a szellő Isten tenyerébe.
És ha a Jóisten felvidul majd tőle,
ez lesz az igaz kincs, amit kapok érte.

Budapest, 2018. A Költészet napjára

Nyárutó

Nincs szebb, nincs szebb a nyárutónál,
mikor utolsót csillan még a fény,
mikor a falevelek az ágról
utolsó mosolyt küldenek felénk,
s az őszi lombhullásban még egyszer
kezünk vágyódva összeér.

Nincs szebb, nincs szebb a nyárutónál,
nincs igazabb ragyogás, mint mikor
már minden menni készül, s amikor
nem vársz semmi jóra már, hirtelen
áttör a fény az őszi fákon, és szívedre hull
a nyári napsugár.

Szigetbecse, 1978.

Wekerlei dal

Nincs időnk a pihenésre, szaladnak az évek,
a városban nincs nyugalom, rohanás az élet.
Ha meguntad egyszer majd a zajos nagyvilágot,
Wekerlén a boldogságot biztos megtalálod.

Látogass el Wekerlére egyszer, jó barátom!
Érkezésed a spalettás házunk előtt várom.
Kiülünk az árnyas kertbe víg beszélgetésre,
megiszunk egy jó hideg sört jöttöd örömére.

Gyerekfővel elvágyódtam, el is mentem innen,
de a szívem visszahozott előbb mint azt hittem,
jegenyefasoros utcák, spalettás kis házak,
bárhol jártam éreztem, hogy engem visszavárnak.

Látogass el Wekerlére Te is egy tavasszal,
a virágos csendes telep tudom itt marasztal.
Ha úgy érzed körülötted összeomlott minden,
gyere ide Wekerlére, megsegít az Isten.

Juhász Magda: Wekerlei dal

Juhász Magda: Wekerlei dal - KIM szólóéneke

Ember vagyok…

Ember vagyok, embernek születtem,
de belül mégis valami más,
kősziklák közt vergődő porszem,
könnycseppben létező kacagás.
Ember vagyok, de néha érzem,
hogy szűk ez a tér nekem,
szeretnék madárrá válni,
és szállni a magas bérceken.
Szelek szárnyán suhanva, szállva,
dicsérném Istenem,
viharban, fagyban meg nem állva,
hirdetném Őt, a végtelent.
De ember vagyok, embernek születtem,
egy földhöz ragadt isteni más,
szárnyak nélkül hirdetem mégis
Teremtőnk örök diadalát.

Állok a parton

Állok a parton és nézem a kéklő vizet,
ahogy szelíden nyújtózva ölelni akar,
talán szólni is szeretne és elmondaná,
hogy sötét mélysége szennyt és fájdalmat takar.

Elmondaná, hogy a csacsogó felszín alatt
mennyi mocsok, bűn, elpusztult élet megrekedt,
hogy csillámló habja között álmokat őriz,
és túlvilági fényben öltözött lelkeket.

Elmondaná, hogy temetővé tették medrét,
meggyalázták az életet adó vizeket,
roncsok, bombák, halottak nyugszanak a mélyben,
és zokognak a vizek a szennyes mély felett.





Professzionális Tárhely


Biztonságos Tárhely